2010. október 5., kedd

Habos bomba

Pár írással ezelőtt említettem, hogy kaptam gránátalmát, ha mégsem, akkor most mondom. Horrorisztikus áron lehet hozzájutni nálunk darabjáért, egyszerűen nem is értem miért. A szomszéd országban minden második fa roskadásig tele volt óriási, szebbnél-szebb gránátalmával, de ott is a boltban aranyáron mérték. Fura. Na de, hogy jó része is legyen a történetnek a gránátalmát nem csak úgy magában falatoztuk, hanem sütibe csempésztem. 

Gránátalmás csokitorta 

Hozzávalók: 
-tészta:
  • 6 db tojás 
  • 6 evőkanál cukor 
  • 6 evőkanál víz 
  • 6 evőkanál liszt 
  • 3 evőkanál kakaópor 
  • 3 evőkanál étolaj 
  •  csomag sütőpor 
-krém: 
  • 2 dl habtejszín 
  • 10 dkg étcsokaládé 
  •  csomag habpor 
  • 1,5 dl tej 
+ gránátalma 


 A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a lisztes-sütőporos.kakaóporos keveréket, a vízzel felváltva. Kivajazott tortaformába tesszük és fél óra alatt 180 fokon készre sütjük. 
A krémhez a tejszínt felmelegítjük, majd a darabolt csokira öntjük, elkeverjük, hűtőben kihűtjük, majd robotgéppel felverjük. A habport a másfél deciliter tejjel kemény habbá verjük. 
A kész piskótát két vagy három felé vágjuk (én kétfelé vágtam) és a csoki krém felét rákenjük a tortalapra, majd megszórjuk gránátalmával, erre jön a hab harmada, majd a tortalap másik fele. A torta tetejét a csokis krémmel vonjuk be, míg oldalát a habbal, s a díszítéshez is ezt használjuk, plusz pár szem gránátalmát. 
Nagyon habos és édes, annak ellenére, hogy csak a tésztában van cukor. 




2 megjegyzés:

Raindrop írta...

Szia Kinga!

Megjött a csomag, és teljesen elvagyok képedve! :) Ennyi mindent küldeni, hát nem is tudom. Hihetetlenül örültem neki! Tegnap vettem át, és végig az úton mosolyogtam magamban, akkora örömet szereztél! :)
Nagyon szépen köszönöm neked, és a következő bejegyzésemben szeretném beposztolni. Dicsekednem keeeeeeeeeeell! :)

A katicák tündériek, szerintem maradjon ez így, nagyon illik hozzád!

A sütiszeletet elvittem magammal, imádom a kakaós tésztás, habos sütiket. :)

katicamanó írta...

Jajj, örülök neki, hogy épen megérkezett a csomag és hogy örömet szerezhettem vele.
A katicákat még régebben kaptam a páromtól és gondoltam jó helyük lesz blogháttérként fénykép formában =)