2010. március 21., vasárnap

Egy nyár ízei...

Egy nap van a héten, amikor reggelizek, az pedig a vasárnap. Illetve ez most már így nem teljesen igaz, csak ha otthon vagyok, Pécsett sokszor kimarad ez az étkezés úgy vasárnap, mint a hét többi napján. No de ha mégis reggeliznék, biztos sokszor készíteném el a Pancake-et. Ennek a receptje Kanadából származik. Még gimnazista koromban töltöttem ott - pontosabban Calgaryben és Vancouverben - 2 felejthetetlen hónapot. Rengeteg recepttel tértem haza, melyeket természetesen ott, azon a nyáron mind kipróbáltunk vendéglátóméknál. Malvin néni is szeretett sütni-főzni, szóval azt hiszem ez egyáltalán nem volt teher a számára. Jajj csupa szép emlék =)

Pancake

Hozzávalók:
  • 2 csésze liszt
  • 1/4 csésze olvasztott vaj
  • 1/2 kiskanál só
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 kiskanál sütőpor
  • 1/2 kiskanál szódabikarbóna
  • 1 tojás
  • 1 csésze tej, 1 kiskanál ecettel
Az összes hozzávalóból sűrű masszát keverek. Egyszerű palacsintasütőbe egymás mellé két kupacot halmozok és mindkét oldalát megsütöm. Vastag, omlós tésztát kapunk, és mindenképpen egy kis vajjal a tetején és juharsziruppal nyakonöntve tálalom.




A csésze és a kanál mércéket én Kanadából hoztam, mert ott minden recept ilyen mennyiségekben van megadva. Nagyon remekül néznek ki, szeretem őket használni. A csésze kb. 2 dl-es, a kanál megfelel egy evőkanálnak, a kiskanál pedig a teáskanálnak.


Nincsenek megjegyzések: