2010. november 5., péntek

Kicsi a rakás

A hirtelen jött dolgok a legjobbak. Ez mondható el a mai ebédünkre is. Korán keltem, nem hagytak aludni....fúúú, de nem szeretek korán kelni. Délelőtt 11 órakor mégis a fejemhez kaptam, hogy hova lett a délelőtt és mi lesz az ebédünk? (Most nem csak egyszemélyes a dolog, mert hazajöttem) Anya és én is úgy voltunk, hogy valami főzeléket ennénk, az eredmény zöldbabfőzelék, de nem is ez a lényeg, hanem a gyorsan összedobott desszert a máglyarakás. 

Máglyarakás 

Hozzávalók: 
  • 8 darab kifli 
  • 3 darab tojás 
  • fél liter tej 
  • 10 evőkanál cukor 
  • 1 csomag kristálycukor 
  • 2 darab nagyobb alma 
  • kb. 8 evőkanál darált dió (de ez ízlés dolga) 
  • 2 evőkanál lekvár (ajánlott a barack, de nálunk most a szokásos szeder volt használva) 
  • vaj 

 
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját elkeverjük 3 evőkanál cukorral, a vaníliás cukorral és a tejjel. Ebbe forgatjuk bele az ujjnyi vastag karikára vágott kiflidarabkákat. A kivajazott tepsi aljára sorakoztatjuk az "ázott kifliket", erre jön a vékony szeletekre vágott vagy lereszelt alma, majd a darált dió és egy kevés cukor. A rétegezést addig folytajuk, amíg el nem fogynak a hozzávalók. 180 fokos sütőbe helyezzük fél órára, közben pedig a tojásfehérjét kemény habbá verjük 3 evőkanál cukorral, majd lazán beleforgatunk 2 evőkanál lekvárt. Ezt a tojáshabot az édesség tetejére halmozzuk, majd 210 fokos sütőben megpirítjuk, ami kb.15 perc. 


ronda, de finom

4 megjegyzés:

Ottis írta...

Nagyon finom és a kép is gyönyörű!

Mézigörl írta...

Dehogy ronda! Fantasztikus! :))

Bianka írta...

Szerintem fantasztikus képek
Szeretem

katicamanó írta...

Köszönöm szépen. Természetesen a fiúk a családból minden erővel tiltakoztak ellene, nem voltak hajlandók megkóstolni, pedig tényleg finom volt. =)