2010. szeptember 7., kedd

Otthonról

Még mielőtt visszaköltöztem volna Pécsre, a mama eljött hozzánk, hozta a kis receptes füzetét és megosztotta velem sok éve őrzött receptjeit, majd pedig sütöttünk. Kétfélét is, s most azt a Linzer receptet szeretném megosztani kedves olvasóimmal, amit a mama még a déditől tanult. 

felül mama sütis füzete, alul az enyém

Mama-féle Linzer 

Hozzávalók: 
  • 30 dkg liszt 
  • 15 dkg margarin 
  • 6 dkg zsír 
  • 2 tojás sárgája 
  • 10 dkg porcukor 

Kezdjük úgy az egészet, hogy ha nagyobb létszámú a családunk, mint 2 fő, akkor gyúrjuk össze dupla mennyiségekből a tészta hozzávalóit. Ha ez megvan, akkor vegyük kétfelé a tésztát és nyújtsuk lisztezett deszkán kb 5 mm vastagra, majd használva a kedvenc szaggatónkat, vágjuk ki a formákat és rögtön mehet a vajazott tepsire és kb 15 percre a 175 fokos sütőbe. A tészta másik felével ugyan így járunk el, csak a kiszaggatott formáink közepére egy kisebb kört vágunk. Ha a lyukas formáink is megsültek és kihűltek, nincs más dolgunk, mint a házi készítésű szederlekvárral =) összeragasztani őket és a tetejüket megszórni porcukorral, majd pedig jól elrejteni mindenki elől, hogy maradjon belőle holnapra is.

2 megjegyzés:

Raindrop írta...

Ezt a receptet elviszem, a linzert nagyon imádom.
Gyönyörűek lettek!

katicamanó írta...

Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik a recept, nagyon büszke vagyok erre a családi örökségre. =)