2010. november 29., hétfő

Hand made

Bonbonkészítésbe fogtam. Elég régóta fontolgatom, hogy beszerzek egy bonbon-formát, de mindig csak halogattam, kitaláltam valami indokot, hogy miért is nincs nekem szükségem erre. Aztán jött Ottis és az ő csodái bonbonnak álcázva (itt, itt és itt). Valami félelmetes, hogy mennyire jól néznek ki és eszméletlen finomak lehetnek. Szóval itt csorgattam a nyálam a monitor előtt és jött a jóbarát, a google. Keresőbe beír: bonbon forma pécs......Nem hittem volna, hogy találok valamit is, de hogy egy ilyen helyet találok azt még úgy se. Ez maga a cukrászati kellékek mennyországa. Komolyan mondom, van minden, ami csak szem-szájnak ingere. A muffinpapírtól kezdve, a tortaformákon át, az esküvői tortadíszekig minden. A jó hír pedig, hogy kis mennyiségben is lehet náluk vásárolni, illetve az internetes rendelés is lehetséges. Az üzlet tulajdonosa nagyon kedves úr, azt mondta, hogy ők ebben a műfajban egyedülállóak Pécsett, sőt állítása szerint az egész országban. Mivel engedélyt kaptam a reklámra, tessék, ne habozzatok, rendeljetek: http://www.soregi.com/ 
Az én első bonbonjaim sajnos nem sikerültek olyan szépre, mint Ottisé, de finomnak, finomak lettek. 

Cappuccino krémes bonbon

Hozzávalók: 
  • 10 dkg jó minőségű étcsokoládé 
  • 2 evőkanál növényi tejszín 
  • 1 evőkanál cappuccino por (csokis ízesítésű) 
  • 1 kis marék kukoricapehely 
7 dkg csokit vízgőz felett megolvasztunk, majd a bonbonformát kis ecsettel kikenjük vele. Hűtőbe tesszük 15-20 percre. Közben a tejszínt kemény habbá verjük, majd beleforgatjuk a cappuccino port. Ha megdermedt a csoki, akkor a krémmel megtöltjük a formákat és végül pár szem kukoricapehellyel fedjük be, majd a maradék 3 dkg megolvasztott csokival. Ismét mehet a hűtőbe 1 órára, majd a formából kipattintva fogyasztható is. 

az első próbálkozás

2010. november 27., szombat

Nyaralást felidézve...

Mire következtethetünk a következő felsorolásból: Balaton, nyár, vízpart, tejföl, fokhagyma, sajt.... 

Szerintem egyértelmű, hogy a lángosról van szó. Ezt készítettem, igaz nem kefírest, mint ahogy azt a Balaton mellett kapható, hanem krumplis lángost. szerintem ez a fajta egy fokkal finomabb is.  

Krumplis lángos 

Hozzávalók: 
  • 25 dkg krumpli 
  • 50 dkg liszt 
  • 1 teáskanál só 
  • 3 dl tej 
  • 2,5 dkg élesztő 
  • ízesítéshez: pár gerezd fokhagyma, tejföl, reszelt sajt 

A krumplit héjastul megfőzzünk, majd megpucoljuk és krumplinyomóval összetörjük. Az élesztőt felfuttatjuk langyos tejben. A liszt felét eldolgozzuk a krumplival, sózzuk. A maradék lisztet  és a felfuttatott élesztőt szép lassan hozzáadjuk a tésztához. Lehetséges, hogy valakinek több/ kevesebb lisztre vagy tejre lesz szüksége, hogy ruganyos tésztát kapjon. A puha tésztát lefedve egy órát pihentetjük, majd gombócokat formázunk belőle (ebből az adagból 8 gombóc lett) és még fél órát pihentetjük. Felforrósított olajban a közvetlen sütés előtt kézzel kinyújtott lángosokat szép pirosra sütjük.  


2010. november 26., péntek

Ismét kelt

Ahogy már az előbbi bejegyzésemben is említettem, kelt prószát készítettem. Ez egy desszert, szóval a krumpliprószával (recept itt és itt) ellentétben porcukorral meghintve szokták tálalni, vagy anélkül. 

Kelt prósza 

Hozzávalók: 
  • fél kg liszt 
  • 2 dkg élesztő 
  • 4 dl tej 
  • 1 db tojás 
  • 3 evőkanál cukor 
  • 1 nagy csipet só
  • diónyi vaj vagy zsír
  • 1 marék dió + 2 evőkanál kristálycukor
  • kb. 7-8 teáskanál lekvár 

 Az élesztőt felfuttatjuk 2 dl langyos, cukros tejben. A tojást, a maradék tejet, a sót habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet, majd a felfuttatott élesztőt és nagyon laza tésztát dagasztunk. Ha a tészta összeállt, beledolgozzuk a diónyi langyos zsírt és 1 óra alatt, meleg helyen a duplájára kelesztjük. Kivajazott tepsibe simítjuk a tésztát, tetejére pedig lekvár és cukros darált dió kupacokat halmozunk, teljesen véletlen sorrendben és arányban. Fél óra alatt, 180 fokon aranysárgára sütjük. tetejét porcukorral meghintjük és már fogyaszthatjuk is. 




Ebben a borzalmas időben még a szokottnál is rosszabb képek készülnek, semmi természetes fény délután 3-kor..... 

2010. november 25., csütörtök

Ajánló

Szeretném minden olvasóm figyelmét felhívni egy könyvre. Akinek megvan, az biztos szereti és használja is, de akinek még nincs és szeret főzni, annak csak ajánlani tudom. Nem másról van most szó, mint Ábrahám Gézáné: Vasi, zalai parasztételek című remekéről. Nekem egy 1987-es kiadása van meg a könyvnek, nem tudom, hogy azóta kiadták-e, de Antikváriumokban biztos fellelhető. Ha szeretitek a zalai ízeket, illetve kíváncsiak vagytok, hogy mi az a Fumu, hogyan zajlott le régen egy falusi lakodalom, vagy búcsú, akkor lapozzátok fel ezt a könyvet. 
A mamám sokszor készít kelt prószát, ebben a könyvben ennek a csemegének a receptjét is meg lehet találni, de nemsokára én is jelentkezem vele, mert ma este az készült. 

Más: rendszeres olvasóim egyre többen vannak, aminek nagyon örülök és emellett a látogatottság is nő, közeledik a kerek szám, azaz lassan elérünk a játékhoz!

2010. november 22., hétfő

Készülődés

Elkezdtem idén még időben készülődni a karácsonyi csodavilágra. Mivel kb. két és fél hét múlva beköszönt a "várva-várt" vizsgaidőszak, megszűnik minden ami jó, vagyis a sok sütés, csak néha-néha, ha már nagyon idegbeteg és fáradt leszek agyilag, akkor lesz időm sütni. Ezek azok az okok, amelyek arra ösztönöztek, hogy már most készítsem el az ez évi mézeskalácsadagot. Apa tesójától kaptam a receptet még sok évvel ezelőtt. Ő minden karácsonykor megsüti és ezt a remek ajándékot mindig megkapjuk tőle öcsémmel együtt. Mondhatni már rajongásba ment át a mézeskalács-őrületünk, komoly csatákat szoktunk vívni az utolsó darabokért, de ezúttal nem így lesz, most én is elkészítettem a saját és persze a másoknak szánt adagot. 

Erdélyi mézeskalács 


Hozzávalók: 
  • 60 dkg liszt 
  • 20 dkg porcukor 
  • 1 teáskanál szódabikarbóna 
  • 1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék 
  • 2 db tojás 
  • 2 evőkanál puha margarin 
  • 20 dkg méz 
A pornemű hozzávalókat átszitáljuk. A tojásokat, a margarint, és a mézet jól kikeverjük, fokozatosan hozzáadjuk a lisztes keveréket. A tésztát jól kidolgozzuk, alufóliába csomagoljuk, egy napig hűvös helyen pihentetjük. A tésztát másnap kis adagokban kb. 2 mm vastagra nyújtjuk. Kiszúróformákkal különféle figurákat vágunk ki. Egymástól távol, vajjal kikent sütőlapon sütjük 180 fokon 8-10 percig, éppen addig, hogy egy kissé megbarnuljon. Vigyázzunk!!! Nagyon hamar megég!!! 

Mázhoz: 1 db tojás fehérjét kemény habbá verünk, majd hozzáadunk 15 dkg átszitált porcukrot, ezáltal fényes masszát kapunk. Ezt beletöltjük egy zacskóba, melynek a sarkára kis lyukat vágunk és máris kész az írókánk. Jó díszítést!  



Fontos:  
  • a frissen elkészült kalácsokat azonnal mozgassuk meg egy kicsit a tepsiben, nehogy hűlés közben nagyon odatapadjanak 
  • melegen semmiképp se rakjuk egymásra a kalácsokat, mert hajlamosak arra, hogy deformálódjanak 
  • díszítés után pár órát hagyjuk szobahőmérsékleten száradni a mázat, mielőtt elcsomagolnánk a sütit 
  • két-három nap alatt a tészta megpuhul, ha nem zárjuk el, ha valaki ropogósan szereti, a máz dermedése után azonnal csomagolja el és zárja le a dobozt 
Anyának üzenem, hogy elcsórtam otthonról a kiszúróformákat, szóval ne keresse, de majd hazajuttatom, mert vettem sajátot. 

2010. november 18., csütörtök

Kedvencek egyike

Főztünk. Ismét a mamával. Ismét nagyon, de nagyon finomat, legalább is szerintem. Imádom a vadast zsemlegombóccal, sosem tudom megunni, pedig emlékszem gyerekkoromban senki sem bírt meggyőzni arról, hogy márpedig a vadas igen is ehető, sőt finom. De a kor előrehaladtával (nem mintha olyan öreg lennék) az ember ízlése változik. Na ebben az esetben áldom az eget, hogy ebbe az irányba változott. Nagy kedvencem a töltött káposzta mellett. 

Vadas mártás zsemlegombóccal 

Hozzávalók: 
-mártáshoz: 
  • 1 kg marhahús, vagy ha olcsóbban szeretnénk elkészíteni, akkor pl. sertéstarja 
  • 3 db közepes sárgarépa 
  • 2 db közepes petrezselyem 
  • 1 nagy fej, vagy 2 kisebb fej vöröshagyma 
  • 2 gerezd fokhagyma 
  • 1 db babérlevél
  • só, bors, vegeta 
  • 5 dkg cukor 
  • 3-5 teáskanál citromlé 
  • 2 evőkanál mustár 
  • 5 evőkanál liszt +1 kis pohár tejföl
-zsemlegombóchoz: 
  • 8 db zsemle 
  • só, bors
  • kis csokor aprított petrezselyemzöldje 
  • 15 dkg liszt 
  • 5 db tojás 
  • víz 
A mártáshoz a húst kisebb szeletekre vágjuk, a hagymát felkockázzuk, a zöldségeket szeleteljük, a fokhagymát egészben hozzáadjuk a fűszerekkel együtt és kevés vizet öntünk rá, majd puhára főzzük. Ha a hús már omlós, kivesszük a mártásalapból, majd a zöldségeket összeturmixoljuk, az 5 evőkanál lisztből és egy pohár tejfölből készült habarással besűrűsítjük, a cukorból készített karamellel színezzük, mustárral és citromlével ízesítjük.  


A zsemléket kis kockára vagdossuk, majd sütőben megpirítjuk. A többi hozzávalóból nagyon sűrű palacsintatésztát keverünk és a megpirult zsemlekockákat beleforgatjuk, majd evőkanállal kis gombócokat formázunk a masszából, melyet forrásban lévő vízben pár percig főzünk, leszűrés után pedig egy kevés felforrósított olajon megforgatjuk. 



2010. november 13., szombat

Aranyos szombat

Már egy ideje tervezem, hogy elkészítem életem első aranygaluskáját. Na ennek ma eljött az ideje. MInthogy imádom a diós sütiket, az nem volt kérdés, hogy ízleni fog-e vagy sem. Inkább attól tartottam, hogy a kis gombócok esetleg nem válnak el olyan szépen egymástól, ahogy kellene, vagy túlsül és egyéb katasztrófák. Minden előbb felsorolt bakitól mentes lett a dolog. Nagyon finom aranygaluskát ettem ebédre. Tegyetek ti is így az ehhez hasonló meleg őszi napokon.  

Aranygaluska vaníliasodóval 

Hozzávalók:
-a tésztához: 
  • 50 dkg liszt 
  • 10 dkg porcukor 
  • csipet só 
  • 2 db tojás sárgája
  • 10 dkg olvasztott vaj 
  • 3 dkg élesztő
  • 2 dl tej
  • csipet cukor 
  • 20 dkg darált dió + 10 dkg kristálycukor
  • + 15 dkg olvasztott vaj 
-a vaníliasodóhoz: 
  • 2 db tojás sárgája 
  • 3 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál étkezési keményítő 
  • 4 dl tej 
  • 1 csomag vaníliás cukor vagy 1 rúd vanília kikapart belseje 
A csipet cukrot feloldjuk a langyos tejben, majd az élesztőt is hozzámorzsoljuk és felfuttatjuk. Közben a lisztet, a porcukrot, a 10 dkg olvasztott vajat, a tojások sárgáját és a csipet sót elkeverjük, majd az élesztőt hozzáadva puha tésztát dagasztunk belőle. Letakarva egy órát pihentetjük, majd deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk és egy kisebb szaggatóval kis pogácsákat szaggatunk. Ezeket megmártjuk a 15 dkg olvasztott vajban és szép sorban elhelyezzük egy tortaformában. Egy réteg tésztára kerül egy réteg cukrozott darált dió. Nekem ebből a mennyiségből három réteg tészta lett, jó sok dióval.  A sütési idő kb. háromnegyed óra 175 fokon.

A sodóhoz a tejet felteszem melegíteni, majd a tojások sárgáját a cukrokat és a keményítőt kikeverem, hozzáadok egy kevés tejet és ezt öntöm a forró tejhez. Kb. 5 percig főzöm, figyelve arra hogy az alja oda ne kapjon. Aki sűrűbben szereti, készítheti kevesebb tejjel, vagy a mennyiség megtartása végett tojással és cukorral, keményítővel. 


2010. november 6., szombat

Híres-nevezetes Platán

Pár posztban már megjegyeztem, hogy zalai lány vagyok, pontosabban egy határ melletti kis városban lakom, ha éppen nem játszom egyetemistát. Letenye a horvát határ mellett található, a Mura folyó szomszédságában, 20 km-re Nagykanizsától és kb. 60 km-re a megyeszékhelytől, Zalaegerszegtől. Kis városunk egyik lelkes egyesülete nevezte a letenyeiek kedvenc és minden helyi által ismert 500 éves fáját, a Platánt az Ökotárs Alapítvány meghirdetett versenyére, ahol az Év fájára lehetett szavazni. Mindenkivel közlöm, aki esetleg még nem tudná, hogy a Platán nyert. Ezúton szeretném megköszönni a PTE TTK bioszosainak a sok szavazatot!!! 

Ezen a hétvégén meglátogattak minket a Duna másik oldalán élő barátaink és megmutogattuk nekik a város hirességét, természetesen képek is készültek. Íme: 

csoportkép 

könyvtár 

Platán 

lombhullatás 

2010. november 5., péntek

Kicsi a rakás

A hirtelen jött dolgok a legjobbak. Ez mondható el a mai ebédünkre is. Korán keltem, nem hagytak aludni....fúúú, de nem szeretek korán kelni. Délelőtt 11 órakor mégis a fejemhez kaptam, hogy hova lett a délelőtt és mi lesz az ebédünk? (Most nem csak egyszemélyes a dolog, mert hazajöttem) Anya és én is úgy voltunk, hogy valami főzeléket ennénk, az eredmény zöldbabfőzelék, de nem is ez a lényeg, hanem a gyorsan összedobott desszert a máglyarakás. 

Máglyarakás 

Hozzávalók: 
  • 8 darab kifli 
  • 3 darab tojás 
  • fél liter tej 
  • 10 evőkanál cukor 
  • 1 csomag kristálycukor 
  • 2 darab nagyobb alma 
  • kb. 8 evőkanál darált dió (de ez ízlés dolga) 
  • 2 evőkanál lekvár (ajánlott a barack, de nálunk most a szokásos szeder volt használva) 
  • vaj 

 
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját elkeverjük 3 evőkanál cukorral, a vaníliás cukorral és a tejjel. Ebbe forgatjuk bele az ujjnyi vastag karikára vágott kiflidarabkákat. A kivajazott tepsi aljára sorakoztatjuk az "ázott kifliket", erre jön a vékony szeletekre vágott vagy lereszelt alma, majd a darált dió és egy kevés cukor. A rétegezést addig folytajuk, amíg el nem fogynak a hozzávalók. 180 fokos sütőbe helyezzük fél órára, közben pedig a tojásfehérjét kemény habbá verjük 3 evőkanál cukorral, majd lazán beleforgatunk 2 evőkanál lekvárt. Ezt a tojáshabot az édesség tetejére halmozzuk, majd 210 fokos sütőben megpirítjuk, ami kb.15 perc. 


ronda, de finom

2010. november 4., csütörtök

Valami készülődik!

Kerek számokhoz közeledünk kérem szépen és ez szerintem egyet jelenthet csak: Játék! 

  • Rendszeres olvasóim nemsokára 50-en lesznek, nagyon köszönöm, hogy ennyien olvastok! 
  • A bejegyzéseim száma lassan eléri a 100-at, ez ugyan rajtam múlik csak, de már közeledünk, nagy sebességgel! 
  • A látogatások pedig 5000 környékén mozognak! 

Kedves olvasók! Ha mind a 3 számláló eléri és/vagy túllépi  eme nullás végződést, na akkor játék lesz! 

Én nagyon izgulok és az ajándékon is gondolkodom már, remélem sokan fogtok velem játszani. 


A részletekről később!

2010. november 1., hétfő

Leveles

Meghívást kaptunk egy Halloween-partira. Úgy gondoltam, hogy nem illik üres kézzel érkezni,persze alap, hogy a folyadék utánpótlásba besegítünk, de e mellé még kell valami.....Tavaly a Sajtos rúddal mindenki elégedett volt, úgyhogy idén is sós ropogtatni valóval készültem. Ismét Mohánál láttam meg a nyertest, krumplispogi, hmmm...én csak a mennyiségekben változtattam, hiszen most nem egy családnyi adag készült, mert leszünk jópáran. 

Hajtogatott krumplis pogácsa 

Hozzávalók: 
  • 1 kg liszt 
  • 50 dkg krumpli 
  • 4 dkg élesztő 
  • 3 teáskanál só 
  • 15 dkg olvasztott vaj
  • 2 dl tej 
  • 1 teáskanál cukor 
  • 1 db tojás 
  • szezámmag 
  • 3 evőkanál zsír + 2 evőkanál liszt  
 

A művelet azzal indul, hogy a krumplit héjastul megfőzöm, majd lehűtöm, megpucolom és krumplinyomóval összetöröm. Ezek után az élesztőt felfuttatom a langyos cukros tejben. A krumplihoz hozzáadom a sót, az olvasztott vajat, a lisztet és az élesztőt. Laza, puha tésztát dagasztok, majd egy órát hagyom kelni. Miután letelt az egy óra, jól meglisztezett!!! deszkán kinyújtom és megkenem a zsírral összekevert liszttel, majd feltekerem és fél órát pihetetem. A pihenőidő után kb. ujjnyi vastagra nyújtom, megkenem a felvert tojással, megszórom szezámaggal és ízlés szerint kisebb-nagyobb kockákra szeletelem. Kiolajozott gáztepsibe helyezem a kis kockákat egymástól megfelelő távolságban és 190 fokon 20-30 perc alatt megsütöm. Ebből a mennyiségből 3 gáztepsire való pogácsa készült.