2010. szeptember 27., hétfő

Élmények

...de ezek most kivételesen nem főzéssel kapcsolatosak, habár a gasztronómia megér egy pár mondatnyi említést. Arról van szó, hogy Pó-val egy pár napra kiszabadultunk ebből a mókuskerékből, amit csak páran egyetemi évek jelzővel emlegetnek.....szó ami szó, én már alig várom, hogy vége legyen....nem bírom a vizsgaidőszakot és hogy akkor sosincs időm semmire, különösen a sütésre-főzésre....na de visszakanyarodva a kiindulási témánkhoz: egy konferencia keretében elutaztunk Horvátországba, pontos helymeghatározással Tisno városkába, ami egy pici település Murter szigeten egy órányi útra Zadartól. Jajj, hogy a tenger még mindig milyen csodaszép és hogy minden évben ugyanúgy elsózzák =) Szerencsénkre szép időnk volt, még a vízbe is belemerészkedtünk, süttettük a hasunkat, ettük a finomabbnál finomabb fagyikat (pfff nem ám holmi pirinyó gombócokat mértek ki, mint nálunk), kóstoltunk kecskesajtot, gránátalmát kaptunk a háziaktól, megkóstoltuk az igazi bureket, és egyszer eljött aminek már sok éve el kellett volna jönnie.....ahhh a remek rántott tintahal, hogy az milyen finom volt, összefutott a nyál a számban, ahogy most ezeket a sorokat írva visszagondoltam a két nappal ezelőtti vacsoránkra. Legszívesebben minden nap megenném, na jó, minden másnap valami halat is bevállalnék, legyen. 
A konferencia nagyrészt horvát nyelven volt, amivel hadi lábon álltunk, de az angol nyelvű előadások érthetőek voltak és a horvátok nagyon laza emberek, nevetgéltek, tréfálkoztak, miközben komoly dolgok is elhangzottak, egyszerűen nem görcsölnek rá semmire, bámulatos és ahogy én tapasztaltam a vendégszeretet sem utolsó, vagy lehet ez az utószezon nagy előnye, a kedvező apartman árak mellett. Egy szó, s mint száz, remekül éreztem magam ebben a pár napban és nemsokára már tényleg jelentkezem  egy új gasztroélménnyel.  

kikötő részlet

helyi kutyi

szerencsepatkó

sok-sok lépcső megmászása után

növények közt

golgotavirág

eső után

Zadar - kikötő

Zadar - óváros





2010. szeptember 21., kedd

Ha hosszú útra mész...

Ma társalogtunk az egyik felettébb érdekes előadáson az egyik szaktársammal. Ő említette, ha mennek idén pihenni akkor visznek magukkal itthon készült sütiket, köztük a sokak által csak kukac sütiként ismert kekszfélét is. Nahát, mondom, én is ezt gyártottam nem olyan rég, de még váratott magára, hogy posztot kapjon. Tehát íme a poszt a kukac sütiről, avagy a darálós kekszről. Lucának ajánlva....

Kukac süti / Darálós keksz 

Hozzávalók: 
  • 70 dkg liszt 
  • 25 dkg margarin 
  • 25 dkg cukor 
  • 4 egész tojás 
  • 2 csomag vaníliás cukor 
  • 1 és fél csomag sütőpor 
A margarint a cukorral habosra keverjük, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat és a vaníliás cukrot. A sütőporos lisztet összekeverjük ezzel a masszával. Lehetőség szerint egy napot állni hagyjuk, majd kisebb darabokra vágjuk, úgy, hogy pont beleférjen a darálóba, aminek a végére a tetszőleges sütiformánkat illesztettük. 3-5 cm-es darabkákra vágjuk a kis sütikukacokat és olajozott tepsin sütjük, amíg szép rózsaszín nem lesz. (k. 175 fokon 15 perc) 
 
 


A recept szintén a mama tollából származik.

2010. szeptember 17., péntek

Segítsüti 2010. ősz


Ismét egy nemes cselekedet  gasztrobloggerektől és természetesen a nagylelkű licitálóktól. A tavaszi Segítsüti akcióhoz hasonlóan idén ősszel is összesen 27 résztvevővel indult a kezdeményezés 2010. szeptember 17-én és egészen 2010. szeptember 20-ig, azaz a gyermekek világnapjáig lehet licitálni finomabbnál finomabb süteményekre. Két koraszülött osztályt támogat a program, ezúttal: 
  • I. számú Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest 
  • Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinika  
Látogass el a Segítsüti oldalára, licitálj és ezzel segíthetsz a beteg gyermekeken!    




2010. szeptember 12., vasárnap

Reggeli

Tökéletes reggeli egy álmos vasárnap reggel, azaz Katicamanó Croissant-t süt. A recept Maimoni-tól származik, csak kicsit módosítottam a hozzávalók mibenlétében. 

Croissant 

Hozzávalók: 
  • 70 dkg liszt 
  • fél teáskanál só 
  • 1 tojás 
  • 10 dkg joghurt (Maimoni tejfölt használt) 
  • 2 evőkanál étolaj 
  • 3 dl tej (nekem egy kicsit több kellett) 
  • 2,5 dkg élesztő 
  • 2 teáskanál cukor 
  • 20 dkg vaj a réteg megkenéséhez 
  • 1 felvert tojás a lekenéshez 
  • plusz: szezámmag 
A langyos cukros tejben felfuttatom az élesztőt és a tészta többi hozzávalójával együtt puha tésztát dagasztok. Fél órát hagyom kelni, majd kinyújtom és megkenem a 20 dkg vajjal. Maimoni-hoz hasonlóan bevagdosom a tésztát és rétegezem (nagyon jó fázisfotókat találsz nála). 10 perces pihentetés után ismét bevagdosom, hogy egymásra tudjam hajtogatni a tészta sarkait, de ekkor már nem kenek rá vajat. Ha letelt a pihenőidő, nyújtom a tésztát és háromszögekre vágom - 16 db háromszögem lett ebből a tésztamennyiségből. Megszórom egy kis szezámmaggal, feltekerem és megint hagyom kelni, majd sütés előtt lekenem felvert tojással és a tetejére is kerül egy kis szezámmag. 180 fokon 30 perc alatt elkészül. 


Én tegnap este készítettem el a tésztát, úgyhogy ma reggel csak sütnöm kellett. Nincs is jobb, mint a  frissen sült házi péksüti illatára ébredni. 



2010. szeptember 11., szombat

Édes, krémes, abbahagyhatatlan...


Szeretem ezt a sütit, nagyon. Viszonylag hamar el is készül, a lapoknak nem kell túl sok idő a 180 fokos sütőben, csak kb. 10 perc, viszont az az ammóniaszag, na az nem hiányzik. De mit tehet az ember lánya, ha szalakáli kell a tésztába? Tűr, szellőztet és a végeredmény édes, krémes és abbahagyhatatlan sütijére gondol. 

Babapiskótás 

Hozzávalók: 
  • 30 dkg liszt 
  • fél zacskó szalakáli 
  • 5 dkg margarin 
  • 10 dkg porcukor 
  • 1 evőkanál kakaópor 
  • 1 tojás 
krém: 
  • 5 dl tej 
  • 6 evőkanál liszt 
  • 25 dkg margarin 
  • 25 dkg porcukor 
  • 1 csomag vaníliás cukor 
+ nagy csomag babapiskóta, tej, rum 

máz: 
  • 10 dkg margarin 
  • 20 dkg porcukor 
  • 4 evőkanál kakaópor 
  • 4 evőkanál tej 
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd két részre osztjuk és vékonyra kinyújtjuk, tepsi hátán megsütjük. (rövid a sütési ideje, figyeljünk, hogy oda ne égjen). A tejből és a lisztből sűrű pépet főzünk és ha kihűlt, hozzáadjuk a porcukorral habosra kevert margarinhoz, végül egy csomag vaníliás cukorral ízesítjük. 
A kevésbé szép tésztalapot megkenjük a krém felével, erre jön egy sor rumos tejbe áztatott babapiskóta egymás mellé állítva, majd a krém másik fele és a szebb tésztalap. A mázhoz összeolvasztjuk a hozzávalókat, majd hagyjuk hűlni, sűrűsödni, ha elég sűrűnek találjuk, bevonjuk vele a tészta tetejét és mehet is az egész egy estére a hűtőbe. Másnap szeleteljük.  

Zárásként pedig jöjjön egy kis versike. Mama receptes füzetének a végén találtam. Én is beleírtam a füzetem végébe: 

Galamb szívet örököltem az édesanyámtól, 
A betyáros, nótás kedvem az édesapámtól. 
Ők neveltek, tanítottak minden szépre, jóra, 
A bóbitás kisgalambom meg a szerelemre, csókra.

2010. szeptember 9., csütörtök

Ötperces

De most komolyan. Kb. öt perc alatt elkészült és finom, nagyon, emellett még egyszerű is. Pohárdesszertet készítettem megint a vacsoránk mellé. Azért a vacsoráról is had tegyek említést: Tökmagolajas saláta chilis csirkével...khmkhm...mennyei. Visszatérve: míg felmelegedett a fél liter tej, addig megpucoltam egy darab körtét és összetörtem kisebb darabokra 6 darab babapiskótát. Mikor a tej már majdnem forrt, hozzátettem 5 evőkanál búzadarát, fél csomag vaníliás cukrot, két evőkanál kristálycukrot. Ezek után már csak meg kellett várni, míg megduzzad a dara, azaz besűrűsödik a desszertünk alapja és lehetett is rétegezni: babapiskóta darabok, tejbedara, őrölt fahéj, körtedarabkák, babapiskóta darabok, tejbedara, csokireszelék. Egyszerű, semmi extra!


2010. szeptember 7., kedd

Otthonról

Még mielőtt visszaköltöztem volna Pécsre, a mama eljött hozzánk, hozta a kis receptes füzetét és megosztotta velem sok éve őrzött receptjeit, majd pedig sütöttünk. Kétfélét is, s most azt a Linzer receptet szeretném megosztani kedves olvasóimmal, amit a mama még a déditől tanult. 

felül mama sütis füzete, alul az enyém

Mama-féle Linzer 

Hozzávalók: 
  • 30 dkg liszt 
  • 15 dkg margarin 
  • 6 dkg zsír 
  • 2 tojás sárgája 
  • 10 dkg porcukor 

Kezdjük úgy az egészet, hogy ha nagyobb létszámú a családunk, mint 2 fő, akkor gyúrjuk össze dupla mennyiségekből a tészta hozzávalóit. Ha ez megvan, akkor vegyük kétfelé a tésztát és nyújtsuk lisztezett deszkán kb 5 mm vastagra, majd használva a kedvenc szaggatónkat, vágjuk ki a formákat és rögtön mehet a vajazott tepsire és kb 15 percre a 175 fokos sütőbe. A tészta másik felével ugyan így járunk el, csak a kiszaggatott formáink közepére egy kisebb kört vágunk. Ha a lyukas formáink is megsültek és kihűltek, nincs más dolgunk, mint a házi készítésű szederlekvárral =) összeragasztani őket és a tetejüket megszórni porcukorral, majd pedig jól elrejteni mindenki elől, hogy maradjon belőle holnapra is.

2010. szeptember 5., vasárnap

Eredményhirdetés

Nagyon szépen köszönöm a sok kedves hozzászólást, amit a blog szülinapja alkalmából kaptam, nagyon jól estek és remélem lesznek a jövőben olyanok, akik annyi örömüket lelik a kipróbált receptjeimben és elfogyasztásukban, mint én.
Ahogy azt ígértem, rendszeres olvasóim közül hálám jeléül kisorsolok egy kis meglepetés csomagot.
Összesen 30 rendszeres olvasóm lett a játék lezárásáig. A blogom a következő sorrendben jelenítette meg őket: 
1. Adrus 
2. agota 
3. Ivett Varga 
4. P 
5. Krisztina Bihari 
6. kinga 
7. Raindrop 
8. Ottis 
9. Niki 
10. Rora 
11. Mária  
12. Juli 
13. Kasztner Nóra 
14. Beáta Kovács 
15. kakaót_ittam 
16. nori 
17. Susu 
18. Varga Mariann 
19. Sütiklub 
20. Anikó 
21. judor aka judio 
22. daire 
23. Sipos Kata 
24. léna 
25. tücsi 
26. gumiicsizma 
27. Cirelin 
28. Ági 
29. Ági Vass 
30. Tímea Tóth 
A nyertes kiválasztásában a random.org volt segítségemre, valamint közjegyző =) vagyis a lakótársam felügyelte, hogy minden rendben van-e. Jelentem szabályosnak ítélte a sorsolást. 



A nyertes sorszáma: 7, azaz Raindrop 

Gratulálok! Kérlek e-mailben add meg a postacímed, hogy minél előbb elküldhessem a kis csomagot.

2010. szeptember 4., szombat

Kelt

Múlt hét vasárnapot még családi körben töltöttem, sütöttem, főztem, kelt tésztát készítettem. Sajnos ezen a héten szerdán már vissza kellett költöznöm Pécsre, mert meg kellett jelenni az orientációs napon. Utólag is köszönet annak, aki ezt kitalálta, semmi értelme nem volt, ráadásul két napra már nem is éri meg  hazautazni, mert hétfőn már megkezdődik az őszi félév. Így történt, hogy lemaradtam a mai otthoni eseményről, de innen is üzenem:  

Boldog szülinapot kicsiBubi! 

Na de a kelt tészta, finom omlós és maradt még pár darab másnapra, de egyáltalán nem mondanám, hogy ez befolyásolta az ízét és az állagát, ugyanolyan volt, mint frissen. Természetesen Limarától


Túrós batyu 

Hozzávalók: 
(egy kicsit módosítottam a mennyiségekben, de lényegében ugyan az) 
  • 60 dkg liszt 
  • 2,5 dl tej 
  • 50 g élesztő 
  • 1 tojás 
  • 1 kávéskanál só 
  • 3 evőkanál cukor 
  • 10 dkg olvasztott vaj 
Töltelék: 
  • 25 dkg túró 
  • 1 evőkanál búzadara 
  • 2 evőkanál cukor 
  • 1 tojás sárgája 
  • 1 tojás felvert fehérje 

Az élesztőt a cukros tejben felfuttatom. A kenyérsütő gépbe adagolom a többi hozzávalót, legvégén az élesztőt a tejjel, majd ahogy azt Limara is írta, kb. 10 perc után az olvasztott vajat is hozzáadom. A megdagasztott, megkelt tésztát vékonyra nyújtom és négyzetekre vágom. A töltelék hozzávalóit összedolgozom és minden kis négyzet közepébe egy teáskanálnyi tölteléket teszek. A négyzetek széleit összefogom, tepsire helyezem az így kialakult kis batyukat és fél órát hagyom kelni, majd lekenem felvert tojással és mehet is a sütőbe, míg szép piros nem lesz. 

Ui.: Már csak egy napig kell várni és kiderül ki nyeri meg az meglepetéscsomagot. Szerintem én izgulok a legjobban, hogy tetszeni fog-e a leendő nyertesnek. =).....Nagyon remélem, hogy igen! Tehát aki még nem jelentkezett, holnap este 8-ig megteheti! Hajrá!

2010. szeptember 1., szerda

Kezdetek 2. felvonás

Na igen, ma egy éve annak, hogy elkezdtem internetbetyárkodni. Igazat mondok azzal, hogy egyre jobban imádom. Ma már nem csak titkos olvasója vagyok a blogoknak, hanem mindennap követem kedvenceimet rendszeresként.  Sok ihletet merítek a "nagyoktól", de természetesen még mindig gyakran használok családi recepteket is. Remélem még nagyon sokáig hódolhatok ennek a szenvedélyemnek és ezentúl is sok kedves emberrel találkozhatom.  

Boldog blog szülinapot! 


Természetesen a játék folytatódik, a határidő még mindig 2010. szeptember 5. este 8 óra